Tisztelt pékek és cukrászok!

Vállalkozásunk kezdete szervesen az opavai Szezámmag pékséghez kapcsolódik. Annak idején a piac pékáru-kínálata kétségbeejtően elégtelen volt. Ekkor három opavai, negyvenes éveiben járó férfi elhatározta, hogy városukban teljesen új, nem hagyományos péktermékeket süt majd.
A Szezámmag Pékség többféle típusú teljes kiőrlésű, szórt zsemlét és nem hagyományos nyersanyagból készült kenyeret kezdett sütni. A pékség előtt minden nap hatalmas sor alakult ki.

A péksütemény rendkívül kedveltté vált, s hamarosan érdeklődni kezdtek a konkurens pékségek is. Tudni akarták a siker titkát, s ők is meg akarták szerezni azt a keveréket, amely ugyanilyen finom péksütemény elkészítését teszi lehetővé. Így alakult meg 1995-ben a SEMIX (SEmínka + MIXovat, vagyis magvak + keverni). A vállalkozás kezdetén a feltételek nem voltak igazán ideálisak.
A SEMIX kezdetleges feltételek mellett kezdte meg a keverést, igazán kevéssel kellett megelégednie. Az eredeti, a többi pékség számára megrendelt néhány száz kilogramm, hamarosan ezer kilogrammokra nőtt, majd folyamatosan üzleti képviselői láncot épített ki. A cég hamarosan a töltelékek és a pékségi készítmények gyártásába is belefogott.

A jövő évben ünnepeljük a cég sikeres fennállásának 20. évfordulóját. Ezen időszak számbavételekor elégedettek lehetünk. 120 alkalmazottunk van, telephelyek Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában, kidolgozott értékesítési rendszerrel és technológiai támogatással rendelkezünk. Egyedülálló termékeket gyártunk, többüket egyedüliként a szakmában. A gabona feldolgozó gépsorunknak köszönhetően a versenytársaktól merőben eltérő termékeket gyártunk. Saját, korszerűen kiépített épületekben működünk és a legszigorúbb szabványok alapján odaítélt minősítésekkel rendelkezünk: HACCP, IFS, BIO, KOSHER.

Számunkra a környezetvédelem a legfontosabb prioritások közé tartozik. Raduň község közelében egy egyedülálló, kétéltűeknek otthont adó lápos életkörnyezetről gondoskodunk, ahol a Föld Napja rendezvény alkalmából minden évben előadással kísért ismertető sétát tartunk. Krčmaň község
közelében egy elhagyatott külszíni mészkőbányáról gondoskodunk, amit a pillangóknak és növényeknek leginkább megfelelő állapotban igyekszünk fenntartani. Legújabb projektünk az Opava környéki tavacskák felújítása és a Kozmické louky láp felelevenítése.

Bakos Róbert ügyvezető

DSC_2121